Gyalogost ütöttek el Enyingen, elhajtott a gázoló
Az elütött férfi a helyszínen meghalt.
Az idős budapesti nő egy személyautóban utazott, amelynek sofőrje fékezés nélkül belehajtott az előtte lassító teherautóba.
Éjszaka történt a halálos baleset a Bonyhád és Cikó közötti úton.
A baleset a 85-ös úton történt, Veszkény térségében. Az érintett útszakaszt teljes szélességben lezárták.
Két vasúti baleset is történt az országban rövid időn belül, az egyikben egy ember életét vesztette.
Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette
Két autó karambolozott péntek hajnalban, nem sokkal éjfél után a Hungária körút és a Thököly út sarkán. Az autók vezetői is súlyosan megsérültek, de a baleset áldozata egy gyalogos, akit a karambol egyik járdára futó résztvevője gázolt halálra.
Súlyos baleset történt éjszaka a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében. Az összeütköző járművek egy gyalogost sodortak el, aki a helyszínen meghalt. A két sofőrt mentők vitték el.
Egy kisteherautó sofőrje nem élte túl a kamionnal való ütközést a 86-os úton, nem sokkal dél előtt. Egy órával később a 76-os úton karambolozott három autó, egy ember meghalt.
Rövid időn belül két halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Vas megyében. Ketten meghaltak, volt sérült, akit mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni.
Fának ütközött egy autó, a sofőr a helyszínen életét vesztette.
Elgázolt egy embert egy személyvonat péntek délelőtt a Heves megyei Vámosgyörk határában, a Hatvanba vezető vasútszakaszon.
Helyi idő szerint szombat éjszaka siklott ki egy vonat New Yorkban, kb. 50-100 ember sérült meg, egy nő meghalt.
Két halálos baleset történt Borsodban, egy pedig Szabolcsban szombat hajnalban.
A GYSEV közlése szerint a Budapestről Kapuvárra közlekedő InterCity utasai rossz oldalon szálltak le a vonatról, és a vágányokon keresztül indultak vissza az állomás épülete felé. Az IC-ről lecsatolt mozdony tolatni kezdett, akkor gázolta el a három embert, akik közül ketten meghaltak.
A vasútállomáson történt a baleset, Kapuvár és Sopron között vágányzárat rendeltek el. A vonat egy harmadik személyt is elsodort, ő könnyű sérülést szenvedett.
Három ember - egy anya és két gyermeke - vesztette életét csütörtök délután a Nógrád megyei Érsekvadkertnél, miután egy autó és egy busz összeütközött.
A 42-es főúton történt a baleset, nem sokkal délután két óra előtt. Az utat teljes szélességben lezárták.
Szerdán kora hajnalban biciklist ütött el egy teherautó Kecskeméten. Kecskeméten hétfőn két halálos baleset is történt.